Modern Nyelvoktatás
Alkalmazott nyelvészeti szakfolyóirat, 2004. szeptember, X. évf. 2-3 szám

Makara György: Szimu
avagy: Gyermeki kíváncsisággal a Világról

Relaxa Kft; Budapest, 2003, 247 p.

Jó pár évvel ezelőtt az amerikai Language egyik könyvismertetése valahogy így kezdődött: ezt a könyvet csak azért ismertetjük, nehogy bárkinek is eszébe jusson, hogy a kezébe vegye. Én viszont azzal kezdem, hogy Makara György Szimu című könyvét mindenkinek el kell(ene) olvasnia, mindenkinek, aki felnőttként is gyermeki kíváncsisággal képes szemlélni a Világot, különösen pedig annak, aki nyelvpedagógusként legnagyobb sikerélménye pillanataiban is hajlandó azon töprengeni, hogyan lehetne még jobban, még eredményesebben végeznie munkáját.

Itt most szívesen be is fejezném e „könyvismertetést”, ha tudnám, hogy buzdításom megfelelő fogadtatásban részesül. Legszívesebben azonban azért állnék el a folytatástól, mert az adott terjedelemben lehetetlen akár csak érzékeltetnem is a szerző lebilincselő stílusát, a hétköznapi megfigyelésektől filozofikus mélységekig vagy magasságokig ívelő gondolatmenetét.

A fejezetcímek nem sokat árulnak el a lényegről: „Evolúció, gén, kultúra”; „Élő–élettelen”; „Bio-komputer és izomműködés”; „Érzékelés és észlelés”; „Az előrelátó biokomputer”; „Figyelem és váratlanság”; „Cselekvés–kint és bent”; „Érzékelés és képzelet”; „Veselkedés”; „Emlékezés”; „Memória-konszolidáció, képzelet, absztrakció, komplex”; „A tudat, a tudattalan”; „Nyelvek világa”.

Mielőtt bárkit is elrémítenének ezek a komoly fejezetcímek, következzék néhány alcím is a könyvből: „Az égő zsiráf”; „Őrölt, porított békaszív”; „A búgócsiga lelke és poézise”; „Fújjunk szappanbuborékot!”; „Nyílt levél – Charles Darwin úrhoz”; „Kibírod-e a hétfogást?”; „Nézzünk farkasszemet a pislogással!”; „Mindent a szemnek, semmit a kéznek”; „Statáriális bíráskodás”; „Négerek az alagútban”; „Merre van a Nyaló kút?” stb.

Az utóbbi címek a fentebbi fejezetcímek alcímei? – Igen!
A fejezetcímek alapján még el lehetett képzelni, miről is szól a könyv, amely „egyesek szerint filozófia, mások szerint esszé” (p. 232). Az alcímek is ugyanarról szólnak. A nyelvtanulásról, a nyelvtanításról.
Mint a búvópatak, Makara György gondolatmenete, fejtegetése el-eltűnik a nyelvpedagógia területéről, de csak azért, hogy bővebb sodrással törjön ismét a felszínre.

A nyelvoktatásról lehet jót is és rosszat is mondani. Könnyebb a helyzet, ha jelzőt is teszünk a „nyelvpedagógia” elé. Ki-ki a maga ízlése, vonzódása, téveszméje szerint minősítheti a jelzőkkel ellátott nyelvpedagógiát. Makara György azonban csak a „hagyományos” jelzőt akarja ismerni.
Ő nem fogalmaz így, de egyértelmű a könyvéből, hogy a nyelvpedagógiának csak két korszaka van, és minden „hagyományos”, ami Makara előtti. Erről a pre-Makara korszakról Makarának egyértelmű a véleménye:
„nyelvpedagógiai gyakorlatunknak elfogadhatatlanul rossz a hatásfoka és siralmas a végeredménye. Ekkora selejt nem írható »anyaghiba«, vagyis a nyelvtanuló rovására …” (pp. 233-234).

Konkrétabban is fogalmaz: „A hagyományos nyelvtanítás megszólaltatással kezdi az idegennyelvtanítást. Azonnal beszélteti azt, aki nem tud … Szerintem ez hiba. Hiba, mert a tanítási technológiában minden további lépés ehhez igazodik. Az azonnali beszédteljesítményhez azonnal »meg kell tanulni«, szándékos ismételgetéssel meg kell jegyezni és ráadásul azonnal használatba is kell venni majd minden új szót, és kifejezést, amint találkoztunk vele.

Miért ez a türelmetlenség? Ugyanez a türelmetlenség vesz körül minden újonnan mutatott nyelvtani szerkezetet is. Ezekből az elemekből napról napra kitapinthatóan épül a nyelvtudás, hogy végül összeálljon a sok részletből az egész.
De összeáll-e? És ha összeáll, vajon mi áll össze belőle? … többnyire egy öszszerakós vagy behelyettesítgetéses mondatszerkesztés, egy természetellenes beszédmegnyilatkozás lesz az eredmény” (pp. 234-235).

Makara György a teljesítménymérésért, a nyelvvizsgákért sem lelkesedik: „Az iskolás beidegzés miatt azt hisszük, hogy a keletkező pillanatnyi tudást napról napra mérni és minősíteni kell, holott nem kellene. Az idegen nyelv tudását vizsgáztatva mérik. Remek üzlet” (p. 231).

Mi hát a teendő?
Muß der Sprachunterricht umkehren? Viëtornak sikerült? Másoknak sikerült? Talán Makarának sikerülni fog. De hogyan? „… újra kell gondolnunk …, és meg kell változtatnunk a tanulásról és a tanításról mélyen belénk rögzült szokásainkat, korábbi mintákat követő kollektív pedagógiai elképzeléseinket és gyakorlatunkat, mégpedig teljesen” (p. 229). Ez már aligha kevesebb, mint amit Viëtor követelt.

Konkrétabban?
„Sikerült alapvető fordulatot elérve száműznöm a szómagolást, a nyelvtani szabályok tételes tanítását, a monokultúrás mondatstruktúrák köré rendezett tananyagot, benne a szócserélgetős és behelyettesítgetős gyakorlatozást … Ennek kiinduló pontja a szövegfelismerés, a ráismeréses tanulás és beszédértés, háttere pedig a sokat emlegetett immanens – belső, néma – beszéd testi folyamata.
A nyelvtanuló elképesztően sok, megértett idegen mondattal találkozik, és már feledné, amikor viszontlátja, és újból és újból felismeri. E ráismeréses tanulással fokozatosan alakul ki a hallgatólagos tudás, magától keletkezik a szóismeret, a beszédmegértés, a nyelvérzék, és a spontán beszédkészség. Hamarabb, mint bárki gondolná” (p.235).
További részletek is megtudhatók a könyvből. Makara könyve egyébként nem valamiféle praktikus módszertani fogások gyűjteménye. Akit az általa és követői által végzett tényleges nyelvpedagógiai gyakorlat érdekli, más forrásokból ellesheti.

Könnyen felismerhető az az ellenségkép, amelyet Makara György teremtett magának, amely ellen már jó pár éve csatáit vívja és – ne kételkedjünk – nyeri. Az igazi ellenségnek azonban sok arca van, és talán nem is mindegyik ellenség, ha a pre-Makara kor szülött is.
Ha Makara György jobban szétnéz a túloldalon, sok ismerősre, barátra is akadhat. Azt azonban mindenképpen el kell fogadnunk, hogy érdemes mindent újragondolnunk.
Nem könnyen barátkozik meg az ember ezzel a gondolattal, amikor néhány hónap múlva már át kell húznia az évei számát kifejező első számjegyet, amikor csaknem ötven éven át igyekezett önmagával is és másokkal is elhitetni, hogy ért a szakmájához, bár lelke legmélyén mindig munkálkodott egy adag egészséges kétely.

A Szimu abban segít, hogy valóban újragondolhassunk mindent, amiről tudjuk, hogy köze van a nyelvpedagógiához, és sok olyasmit is, amiről nem is gondolnánk, hogy fontos tényezője (lehetne) szakmánknak. Az újragondolás nem függ a nyelvpedagógus éveinek a számától csupán egy kis elégedetlenség, egy kis jobbítási szándék kell hozzá. Teljesen elégettek pedig sohasem leszünk. Sem a nyelvpedagógiában, sem másféle pedagógiában.

Ja, hogy ki vagy mi is az a Szimu? – Szimulátor. Az emberéhez hasonlatos anatómiával rendelkező valami? A mienkkel majdnem azonos anatómiájú és nagyon hasonló genetikájú állatcsecsemő? És hogy mit szimulál? A válaszokért is érdemes elolvasni a könyvet.

Budai László

Vissza | Mit írt róla Popper Péter? | Mit a Modern Nyelvoktatás szakfolyóirat? | Mit a "SuliNet" könyvajánlója? | Mit a "168 óra"? | Mit a Színes RTV? | Mit az "Üzleti hét"

Könyv megrendelése itt