Mi az új a Makara-módszerű nyelvhasználat-tanítás elméletében?

A leírt szöveg dologi jellegű, amely sokféle módon, sokféle irányban, elemezve, értelmezve, sokszor bejárható. A beszéd nem az, hanem egyszeri, időben lejátszódó folyamat. (A szöveg és a beszéd különbözősége hasonlatos a lekottázott és a megszólaltatott zene közötti minőségi különbséghez.) A beszéd a valós időben kelt egybefüggő, megragadható, emlékezetes élményfolyamatot a befogadóiban. A beszéd a gondolat megjelenítés eszköze. Másképp, sokkal kevésbé tudatosan hozzuk létre, mint az írott szöveget.
Az írásban fogalmazás és az olvasás közben legtöbb ember mikromozgásokkal, "magában beszél".
A beszédet másképp, másféle elemekből építjük fel és másféle elemekre bontjuk fel, mint a leírt szöveget.
A nyelvtudománnyal ellentétben a Makara-módszer a nyelvet nem függetleníti használóitól, és használatát nem élettelen jelrendszerként tanítja. Ellenkezőleg: életszerűen, az emberek figyelmi, emlékezeti, gondolkozási és cselekvési folyamatainak együttes működtetésén keresztül. Egészében használtatja, értelmezteti és gyakoroltatja az idegen nyelvű beszédet, s vele a belső élményeket a gondolatokhoz kapcsolja.

A hagyományos (iskolai) nyelvtan egyébként méltatlanul elhanyagolja a beszéd tanulmányozását, rutinos gyakorlását. Ezért ennek nem sok hasznát vesszük -, de szabály-felfogásának, tudatosításának sok káros hatását szenvedjük el - az élő beszédet célzó idegennyelv-oktatás területén.

Egy-egy kvantum kimondása közben a beszélő figyelmének fókusza képzeletében az aktuálisan megjelenített mondanivaló-részre tapad. Kimondásuk motoros, automatikus művelet, cselekvési folyamat. Végrehajtása közben a kvantumban kifejtett rész jelentése fogjul ejti és kitölti a képzeletet. A beszélő csak a beszédkvantum kimondását követően lesz képes mondandója soron következő egységére gondolni, arra figyelni, és azzal foglalkozni.
Nyelviskolánkban a tanár ezeket az egységeket a "mondat-boncolások" során kiemeli az elhangzó beszédből, és értelmezi jelentését, és használatuk csínját-bínját módosítgatva megmutatja.

Ugyanis a beszéd tudattalan mikromozgásokat vált ki a hallgatójában, melyeket tudattalan élményfolyamatként él meg a hallgató. Ezek maradó emléknyomokat hagynak. Amikor egy aktuálisan megélt beszédélmény-folyamat összecseng egy korábbi beszédélmény emlékeinek összetevőivel, akkor ez az összecsengés - rezonálás - spontán figyelmet és belső aktivitást kelt. Aktivizálja a korábban hozzá társult emlékeket, asszociációkat. E jelenségek és a között hasonlóságok és a várakozások alapján születő megérzések játsszák a kulcsszerepet a beszéd megértésében.

Mi, mivel nem értünk egyet a hagyományos nyelvpedagógia szókeresés, szabálytanítás és szabály-alkalmazás kerülő útjainak felfogásával, helyébe nyelvoktatási technológiánkban az imént leírt emberi tevékenységeket állítottunk.

A nyelvi viselkedési eljárás-típusoknak, szokások típusainak (procedúráknak) megmutatását, értő begyakoroltatását tettük nyelvoktatásunk fontos részévé. A beszéddel, érzékelésével és észlelésével járó különös testi működési folyamatoknak felfedezései, neurális hátterüknek felismerései mutatták meg azokat a tudományos - biológiai - alapokat, amelyeken a gyermeki anyanyelvelsajátítás nyugszik.

A nyelvoktatási technológia kialakítása során észre kellett venni egyrészt azt, hogy a beszédprodukció nem tudatos és nem kombinációs, nem is elemző tevékenység, hanem egy összetett, spontán viselkedés-megnyilvánulás. A beszélő az éppen szóban forgó képzeleti tartalmakra figyel, egységről egységre - kvantumról kvantumra - haladva jelenít meg beszédében, a nyelvi eljárásokban.
A beszédmegértés ennek fordítottja: a beszéd keltette testélmény generálja a képzeleti tartalmakat, melyek megerősítik, módosítják, kiegészítik az előzetes várakozásokat, már ha ilyenek voltak.

Ezeknek a testi élmény-folyamatoknak egy részért - mintegy 50 évvel ezelőtti felfedezésükkor - beszéd- illetve mozgás-szinkróniának nevezték el. A mintegy 10 évvel ezelött felfedezett tükörneuron-rendszer az érzékelt folyamatokat - hallott beszédfolyamatokat - egybefüggően kezeli és visszaidézhetővé, az emlékezetből elismételhetővé teszi.

Kontrasztív - a különbségeket egymással szembeállító - rendszerben mutatja be e nyelvi élményeket és velük járó jelentéseiket. Ez a nyelvtanulók számára az idegen nyelv izgalmas felfedezésének élményét és örömét nyújtja szinte percről percre.

Az anyanyelv-elsajátításból kiindulva belátható, hogy a leíró nyelvtan tanításának a nyelvoktatásban semmi keresnivalója nincs. Helyette olyasfajta "eljárásokat" kell megtanulni, mint a hangszeres zenészeknek: közvetlenül kell összekapcsolódnia a dallam, a ritmus és a dinamikai jellemzők együttese kívánt hangzás-élményének a kéz-, száj- stb. mozdulatokkal, mégpedig anélkül, hogy közben megjelenne előttünk a kotta, vagy valamiféle, pl. a részletekre vonatkozó szabály. 

A beszédhelyzetben fontos, hogy ki kihez, mikor és milyen szándékkal beszél.
A beszélő a maga perspektívájából, (koordináta-rendszeréből) fogalmazza meg a mondanivalóját.
A megszólított és a hallgatóság a saját koordinátarendszerébe transzformálja és ott, abban értelmezi a közléseket.

Ezért van az, hogy más-más szájából ugyanazok a mondatok gyakran egészen mást jelentenek, és egészen különböző mondatok pedig ugyanazt jelenthetik.
Nézzünk az utóbbira egy egyszerű példát! Tekintsük azt a helyzetet, amikor Ádám és Éva ettek a tudás fájának almájából, és ezzel bűnbe estek.  Legyen ez a beszéd tárgya.  Más formában beszél róla Éva, Ádám, vagy mi, és másképp a kulcsszereplő, az Alma. 

- Éva: "Nem kellett volna hallgatnom a kígyóra."
- Ádám: "Rám kellett volna hallgatnod, nem a kígyóra."
- Mai mesélő: "Éva a kígyóra hallgatott, nem pedig Ádámra." 
- Az Alma pedig így szólhatott volna: "Ha Éva nem hallgatott volna a kígyóra vagy Ádám Évára, én sem kerültem volna ide, Ádám hasába."

A beszéd tárgya és a beszédszituáció (a beszélgetés szereplőivel) egymástól független tényezői a beszédhelyzetnek és a beszédnek. Az elhangzó megnyilatkozások nyelvtani megformálása részben ezektől a térbeli, időbeli, szereposztásbeli viszonyoktól és körülményektől függ.

Mi kell ahhoz, hogy a beszéd tárgya invariáns maradjon - vagyis ne változzék meg -, amikor egyik vagy másik szereplő veszi át a szót, vagy tér vissza valamelyik témára egy másik időpontban, esetleg egy másik társaságban? Ez elvontan koordinátarendszer váltás, koordináta-transzformációkkal, és maga valójában valami magától értetődő természetesség, amit az adott nyelv használói közösségben szokásos (nyelvtani) eljárások határoznak meg. Ezeket az eljárásokat kell kiismerni, ezeket kell az oktatásban a nyelvet tanulókkal megéreztetni, használatukban begyakoroltatni. Nyelvoktatási rendszerünkben a szisztematikusan megtervezett, ide vezető tevékenységet neveztük el nyelvi zsonglőrködésnek. Ez rendkívül élvezetes, tanulságokban és felismerésekben gazdag, érdekes tevékenység.

"Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!" - még akkor sem, amikor éppen arabul tanulni kezd. Az önálló beszéd elkezdéséhez előbb tanulja meg a tanuló

- a számára ismert jelentésű, mintaszerű kiejtésű beszéd artikulálását. Ismételje el magában és fennhangon a hallott kifejezéseket, mondatokat. Mindig úgy, hogy közben már ismerje jelentésüket.
- Aztán tanulja meg ezeket rekonstruálni,
- később már értelemszerűen módosítani is, hogy
- végül eljusson vele idegen nyelven is az értelmes és helyes, szándékainak megfelelő, szabad beszéd-produkcióhoz.

Modelljének lényege tehát, hogy a beszédfolyamat egyrészt tudattalan testi élmény-folyamatokat váltanak ki, és ezek élmény-összetevőkre bomlanak.

A korábban megéltekhez valamiben hasonló élmény-összetevők aktuális felbukkanásai

• egy "vajon jóra gondolok?"-rejtvényt képeznek,
• spontán figyelmet keltenek, és
• működésbe hozzák az emlékezetet.
• Így a korábbi élményekhez társult emlékek közül - jó esetben az adott helyzetbe illeszkedőket - aktivizálják,
• és összeillési hiba esetén zavartság élményét keltik, melyek további aktivitásokra késztetnek.

Az ismétlődő élmény-összetevők automatikus feldolgozáshoz, tudás-megszilárdulási folyamatokhoz, azok pedig tartós, használható tudáshoz vezetnek.

Egy példa hozzá: aki életében egyszer ahogy már példálództunk hasonlóval, pl. egy málnaszem megízlelésével maradandó élményre tesz szert, az a későbbiekben akár évtizedek múltán is a hasonló élményeit - élmény-komponenseit is - felismeri és beazonosítja.

A beszédélmény hasonló. Figyelmet keltenek a beszédélmény-elemek közötti hasonlóságok és különbségek, és értelmet nyernek. Szerintünk nem szövegek mechanikus ismétlése, hanem - az akár csak passzívan megélt - hasonló élmények és élményösszetevők megismétlődései, a "tudás anyja".
Ezt a sokszori ismétlődést szolgálja a tananyag és a tanmenet célszerű kialakítása.
A tananyagot pl. az alapszövegnek és az azonos tartalomról szóló szövegváltozatoknak szövegiben számos rész ismétlődik az eredeti vagy inkább hasonló, de módosult formában. Ezeket gyakori megismétlődéssel adagoljuk, és tudást megszilárdító hatású alvásokat biztosítunk ezeknek az élményeknek megismétlődései közé is.
Az eredménye: verítékmentesen szerzett, valódi használható nyelvtudás.