Előszó helyett

És Vigyázz Nagyon Magadra, Édes Fiam!

mondta anyám, ahányszor csak útnak indultam valahová. Nagyanyám is, de lévén ő kecskeméti, „Édös Fiam!”-ot mondott, holott neki Édös Unokájának kellett volna lennem. Ezt viszont sohasem mondta „neköm”.
Mielőtt e könyvbe belekezdenének, hadd figyelmeztessem Önöket: „És Vigyázzanak Magukra Nagyon!”, mert járatlan utak felé indulnak velem, és ráadásul olyasvalakivel teszik ezt, aki nem rendelkezik jogosítvánnyal a célterületekre. Autodidakta, vagyis bevallottan amatőr.
Emiatt persze még nem kellene nagyon vigyázniuk. Sokan vagyunk ilyenek. Csakhogy én eredetinek vélt, saját feltevéseimet mondom majd el Önöknek. Olyan sejtéseket, amelyek bizonyítatlanok, és ráadásul szöges ellentétben állnak a mindenki által elfogadandó tudományos tézisekkel és világnézeti alapokkal.
Veszélyes zóna! Tudományosan tisztánlátók kivételével jobb, ha itt és most mindenki leteszi a könyvet! Aki mégsem, annak lelke rajta!
A továbbolvasóknak elmondom, hogy ez a könyv nem irodalom, sem nem sci-fi, mert nem kitalált történetről szól. Nem is tudományos ismeretterjesztés, mert eredeti feltevésekről és egy szemléletről beszél, melyekre az idegen nyelvek tanítási technológiájának megreformálása során jutottam. Ez tehát itt elmélkedés. Akkor esszé lenne? Igen, ha abba egy ilyen, érzelmektől, emlékektől is átitatott, olykor pőrén személyes írás is belefér.
Miről is lesz benne szó?!
A velünk születő és a szerzett képességeinkről, viselkedésünk eredetéről, testünk és idegrendszerünk együttműködéséről, a kulturális és genetikus átörökítésről, az evolúcióról, az élővilágról. Sok rövidke fejezetben próbáltam ehhez áttekinteni és mérnökien leegyszerűsíteni a lényeget, melyből fogalmi gondolkodásunk, tudatunk, képzeletünk, valamint a tanulásunk, emlékezetünk, tudásunk összeállhat. Szólok az izgalmas titokról, az alvásról és az álmodásról, és a csodáról, ami velünk estéről reggelre, alvásunk közben megesik: a tudás-konszolidációról.
Eljutunk így az emberi kiváltságnak hitt nyelvi képességünkig, a grammatikus nyelv keletkezésének, tanulásának és tanításának kérdésköréig. Saját elméletet alkotok a nyelv lényegéről és keletkezésének lehetséges folyamatáról. Ennek első képződménye a terepasztalon tárgyszimbólumokkal működtetett Előnyelv lehetett. A megnyilatkozó az itt megjelenített szituációkról saját perspektívájából beszél, de a közlések tartalmát ki-ki a maga
perspektívájából értelmezi. Ezek koordináta-rendszerbeli transzformációk, és szerintem ezek mögöttes összefüggései állnak a világ számtalan nyelve máig egységes struktúrájú nyelvtanainak hátterében.
A nyelvtan így oly magától értetődő, hogy az egy-két éves kisgyerek önerejéből megfejti környezete nyelvhasználatát. Bizonyára képes lehet rá más, magasabb rendű élőlény is, akinek a mienkhez hasonló testi és idegrendszeri felépítést biztosított genetikai állománya. A könyv befejezéseként emiatt szó lesz egy mesterséges előnyelv, mondjuk egy Elefánt- vagy éppen KutyaEszperantó létrehozásának lehetőségéről. Ez az elképzelés persze vaskosan ellentmond a közfelfogásban jelenlévő előítéleteknek, a hitvilágoknak, a manapság tudományosnak tartott nézeteknek. Ez nem lenne még baj. Nézeteink, ha nagy tehetetlenséggel is, de változékonyak. Viszont kiszámíthatatlan veszélyekkel járhat az elképzelés megvalósulása, mert megrendülhetne tőle Földünkön az ember hegemóniája is. Mit tegyek? Megfigyeléseim, elemzéseim végül az élővilágról való közfelfogásunk ilyen módosításához is elvezettek.
A lényeg mégsem ez, hanem az idegen nyelv tanulási-tanítási technológiája, melyet véleményem és 16 éves kutató-fejlesztő tevékenységem tapasztalatai alapján teljesen új alapokra lehet is és kell is helyezni.

Remélem, hogy kíváncsiak arra is, kicsoda-micsoda ez a könyv címét adó Szimu? Kérem, hogy érjék be egyelőre annyival, hogy egy szimulátor beceneve. Élő szerelési egységekből és bio-komputerből előállítandó emberszimulátorról van szó. Egy gondolati modellről, mely elemzésre szolgál.
Ki merészkedhetik ennyi tudományágat átfogó területre?
Tudományos területvédőkkel való csatázás nélkül megteheti bátran, aki filozófus, nyelvész, biológus, biokémikus, etológus, genetikus, neurológus, pszichológus. Tehetnék talán a fizikusok, a csillagászok, és talán még sokan mások. De teheti-e vajon egy mérnökember is? A közfelfogás szerint aligha.
Testről és lélekről is komoly szó esik közben. Talán papnak, keleti bölcsességek tudójának, ezoterikusnak kellene lennem, de sajnálom, az sem vagyok. Ennek ellenére írok róla.
Ki is lennék én? Ember – töredékes ismeretekkel és azzal a konok igénnyel, hogy a tudás és alkalmazásai összeillők legyenek. Azzal, hogy elfogadható hibahatáron belül viselkedjenek a gondolkodásunk hátterében megbúvó modellek és a valóság. Kezdő mérnökként már egy egyszerű fűtő- vagy éppen klímaberendezésnél is azt tapasztaltam, hogy az elmélet és a gyakorlat között hiányzik az összhang. Ilyenkor a modellt kellett módosítani. Mintegy negyvenévi tudományos gyakorlattal a hátam mögött tisztelem a tényeket, a tapasztalatot, de áhítat nélkül tekintek a köréjük épített emberi hiedelmekre.
Megtanultam azt is, hogy a világ az alapvető újításokra, találmányokra nem nyitott. Az új gondolatokat ezért szélmalomharcok vívása helyett jobb békésen útjukra bocsátani.

„Suszter maradjon a kaptafánál!” – mondták, de a kaptafámat és a körülötte dúló harcokat negyed századnyi idő alatt meguntam.
Kalandoztam, és egy véletlen miatt az idegen nyelv körül kötöttem ki. Nem gondoltam, hogy elméletéből végül könyv születik. Ez melléktermék. Praktikus feladata, hogy érthetővé tegye magát a megújított nyelvtanítási gyakorlatot. Az „ElefántEszperantó” ehhez képest csak csiklandozó spekuláció.

Liberálisan bánunk az elmebetegekkel manapság – figyelmeztettek jóakaratúan. A nem igazán közveszélyesek szabadon kószálhatnak, szónokolhatnak a Hyde parkban, s alhatnak New York utcáin, vagy hídjai alatt. Nem zárják őket bolondokházába. S mert többnyire nincs betegségtudatuk, s nem kérik a segítséget, nem is lehet rajtuk segíteni…

Szerencse.
Az is, hogy nem Giordano Bruno idejében születtem. Mártíromságra nincs esély, az elmekórtanászok mással elfoglaltak, a Tudomány maga dönti el, mikor melyik bankóját vonja ki a forgalomból. Nincs itt miért túl komolyan venni magunkat. Kezdődjék a „hátha mégis, hátha mégsem” gondolati játék!

Aki bújt, bújt, aki nem, nem, – megyek!

Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább egy másik fejezetre