Állandó társ vagyok.

A legnagyobb segítség, vagy a legsúlyosabb teher.
Felemellek a sikerhez, vagy lerántalak a kudarc poklába.
Azt teszem, amit elvársz tőlem.
Dolgaid felét, mit teszel, nyugodtan rám bízhatod,
és én gyorsan, helyesen elvégzem őket.
Könnyű irányítanod, csupán határozottnak kell lenned velem.
Pontosan mutasd meg, miként akarsz csinálni dolgokat,
és néhány lecke után automatikusan azt fogom tenni.
Szolgája vagyok minden nagy embernek,
és sajnos a sikerteleneknek is.
Akik nagyok, azokat én tettem naggyá.
Akik sikertelenek, azokat én tettem sikertelenné.
Nem vagyok gép, noha pontos vagyok, mint a gépek,
és intelligens vagyok mint az ember.
Használhatsz előnyödre, használhatsz hátrányodra.
Ez közömbös számomra.
Végy kézbe, tréningeztess, légy velem határozott,
és lábaid elé helyezem a világot.
Légy könnyelmű velem, és tönkre foglak tenni.
Hogy ki vagyok én?
Én vagyok a szokás.

(Egy internet-honlapról)

IX. rész: Viselkedés

A viselkedés rejtélyei

Valóban, nehéz, talán lehetetlen lenne szokások nélkül élni. Észrevétlenül lép közénk és észrevétlenül van jelen életünkben. Ha nem értünk vele egyet, akkor is teszi a dolgát. Elcseni és ha nem vigyázunk, magánál tartja döntési illetékességünket és szabad akaratunkat. Beszélhetnének erről pl. az alkoholisták, a dohányosok, csak az ő elveszített akaratszabadságukat már szenvedélybetegségnek hívják.
Vajon miként keletkezik a szokás? Honnan ered? Mikortól válik önmagává, valóban szokássá, és válok szélsőséges esetben rabjává, szolgájává? Ha már kialakult, hogyan lehet tőle megszabadulni? Hajlékony, rugalmas fenomén a Szokás. Ha otthonra lel, magához veszi a parancsnokságot. Miként teszi?
Egyéni szokásaimmal még csak-csak elvagyok, de kollektív szokásaink is vannak. A feketekávét gyerekkoromban pocsék, keserű löttynek tartottam. Akkor kiköptem. Ma vele kezdem a napom. Hiába, társas lény vagyunk.
A divat is csak szokás, a hagyomány is az. Bennünket, halálunkat is túlél a szokás közös rituáléinkban. Amit kultúrának hívunk, kollektív szokásaink együttesét is magában foglalja.
A beszéd, a nyelv használata is csak szokás.
Némasági fogadalomban élő szerzetesrendben a beszéd megtagadása a házi törvénnyé tett szokás. A szokás rokon az illemmel.
Illetlen szokásaimat rejtegetem, nehogy miattuk megszóljanak.
Vajon szokásom az enyém, vagy én lennék már megmásíthatatlanul a szokásaimé? A szokások létét és uralmát cselekedeteimben elfogadom, bár lázadok is ellene. Aztán belefáradok, leteszem a fegyvert, megadom magam.
Vajon egy Mars-lakó szokásainkat minek vélné?
Hardver-szoftver modellben gondolkozna, és szoftvernek látna? Vagy a hardver alkalmazkodásának, megváltozásának?
Én azt hiszem, nem szoftver a szokás. Ha az lenne, akkor egy egyszerű átírással változtatni tudnánk rajta. Kitaposott útnak, mély keréknyomnak, patakmedernek, vagyis megváltozott és tovább változni, alkalmazkodni képes hardvernek, és semmiképpen sem valamilyen élettelen tárgynak, inkább elevennek tekintem, ha metaforákat keresek hozzá. Ha tartalmat, akkor pedig biokémiai alkalmazkodást, biokémiai meghatározottságát, rögzülését keresném.

Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább egy másik fejezetre