Előrelátás, várakozás, ráismerés

Pillanatnyi, rövid- és hosszútávú emlékezetről fiatal koromban nem hallottam. A pszichológia nem volt a marxizmus-leninizmus kedvenc „tudománya”.
Pavlovról, meg a kutya nyál-elválasztásának méréséről viszont már az általános iskolában tanultunk, és kívülről fújtuk az egyszerű tételt: a dolgok ismétlésétől-ismétlődésétől és pozitív „megerősítésétől” kialakul a feltételes reflex.
Szóval: ismétlés? Pontosítsuk a dolgot: aktív ismétlés vagy a dolgok ismétlődése nem ugyanaz. Aktív ismétléseink a szokás területére vezetnek, a dolgok ismétlődése pedig sejtésekére.
Ismétlés pozitív megerősítéssel a feltételes reflex kialakulásának forrása. Ebből a sztereotípia, hogy az ismétlés lenne a tudás anyja, a tudás pedig az ismétlés gyermeke. Egykori úszóedzőm szerint ezzel valami baj van. Szerinte az ismétlés a mérhetetlen unalom anyukája, és egyetértek vele. Mindenki, aki eleget úszott medencékben faltól falig, tudhatja ezt. De mégis: az esti mesében, énekben, versben, táncban, zenében, de még az ételben is az ismert visszatérése, és a visszatéréskor megélt ráismerési élményre várunk.
Ez az ismétlődés jó. Már a gyereknek szóló mese szövegét sem variálhatta a mesélő. Nem mondhatott mást, mint amire megelőlegezetten vártunk, mint ami bennünk előre szólt. Az előrelátottól, a várttól eltérni tilos!
Ha mégis eltértek, kijavítottuk. Miért?

Miért is akartuk ugyanazt a mesét ugyanúgy újra meg újra meghallgatni? Miért akarjuk történeteinket másoknak újra meg újra elmesélni? A rádiók kívánság-műsoraiban a hallgatók miért a jól ismert régi slágert kérik újra meg újra? Miért kell a versnek, a slágerszövegnek refrén?
Vajon biztonságvágyunkkal, a biztonság illúziójával függene ez össze?
A meglepetést kedveljük ugyan, de csak mértékkel. Inkább féljük azt. Bio-komputer modellem idegi parcelláiban a más körülmények közötti megismétlődés és a megismételt részben lévő pici változatosság segít a folyamatok extrapolálásában és a várható folytatás kitalálásában.

Lehet, hogy elejétől a végéig az egészből még semmit sem tudnék felidézni, de amikor újra járom, újra hallom a dolgot, mégis mintha tudnám az egészet, mert percről percre Ismerős a pillanatnyi állapot és a folytatás. Az adott környezetben, a folyamat részleteiben kiismerem magam. Lehet, hogy ez a ráismerés, a felismerés, a várt dolog újraélése adja a kívánt jó érzést, a sikert, az örömöt?
Az emlékezeti egység – kvantum – végén ott a minivárakozás, a miniizgalom, mely minikielégülést hoz. A hinta holtpontján sem a meglepetés ólálkodik.
Az ismert operaária, sláger, vers hallgatása percről percre előrelátásunk és biztonságunk élményével ajándékoz meg.
Előre hallom magamban, és siettetném az ismert folytatást.
A humorista tarsolya a váratlan meglepetést tartogatja. Amikor elrontják az örömöm, s nem úgy folytatják a mesét, mint ahogyan kell, persze, hogy nevetek vagy reklamálok. A jazz, az improvizáció más műfaj. Az főként meglepetéseket, változatosságot, kiszámíthatatlanságot hordoz, miközben szerkezetében, a visszatérésekben mégis megjelenik a kiszámíthatóság. Népszerűsége talán ezért csekélyebb értékeinél.

Várakozásomban rendszerint előreszaladok. Így lehet derűsen várni, és előre megérezni a következő pillanatokat, és önfeledten belemerülni az idő folyásába, akár a hintázásba. Múlatjuk az időt, és megéljük előrelátásunk és a bekövetkező élmény egybeeséseit, eltéréseit, és ennek harmóniáját. A ráismerés, a felismerés különleges élmény.
Vajon az állatok hasonló anatómiájuknak köszönhetően hasonlóan lennének ezzel? A velünk élő állatoknak is vannak rítusai, szokásai. Közösek idegrendszeri alapjaink, és szemlátomást, kölcsönösen jól meg is értjük egymást.

Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább egy másik fejezetre