Elő a farbával!

Az érzékszervektől érkező jeleket párhuzamosan működő idegi parcellákon adja tovább „bio-komputerem”, és – ez saját fantáziálás – már a parcellán belül is hurkokat képez, hogy a korábbi jeleket összehasonlítás céljából viszszavezesse az újabbakhoz, és az észlelt változásokat aztán egybeveti az általa előre számítottakkal.
Az idegsejtek oldalirányú szinapszisainak ezreit, tízezreit úgy képzelem, mint távoli területekre kinyúló tapogatókat. Ezek a kémlelő szervek az ottani töltés- és ionkoncentráció-viszonyok változásától és neurotranszmitter-kibocsátásoktól függően belső bizsergéseket továbbítanak, távoli kapcsolatokat, kapcsolódásokat építenek ki illetve bontanak le.
Miként hajszálaim, testszőrzetem finom érzékszerv, mely antennaként még az elektromos térerő változásait is testembe vezeti, a rabszolgasejtjeim hatalmas felületű és mennyiségű oldalnyúlványai a távolabbi területekről hoznak-visznek jelzéseket, izgató, vagy megnyugtató híreket.
A málna illatára és ízére izgalomban lévő idegi parcellák munkájáról a bio-komputerem belsejében számtalan rabszolgasejt-csoport értesül. Amikor először ízlelek életemben málnát, akkor néhány sejtparcella számára ez különlegesen erőteljes, ismeretlen élményként jelentkezik. Ez az idegi parcella sok oldalleágazásán át, és sok más idegi parcella ide nyúló csápjain át messzire „hallatja hangját”. Ez a hatás a nemrég tanúsejteknek nevezett idegsejtek parcelláit izgalomba, működésbe hozza.

Az első málnaszem lenyelése után is kérik a mintázatelemző parcellában a lefutott mintázat megismétlését, fenntartását. A lenyelt málna utóízét vizsgálgatják, és egybevetik a korábbi folyamattal. Valami ilyesmi lehet a pillanatnyi emlékezet. Újabb málnaszem következik, és nem csak a feldolgozó idegi parcellák, hanem a kémlelődő, tanúskodó rabszolgasejtek is várják, hogy az előbbről ismert jelmintázattal találkoznak-e. Megnyugtató számukra, ha a várt esemény következik be, és csalódás vagy minisokk, ha szánkba romlott málnaszem kerül. A ráismerés, az azonosítás, az eltérés és a hasonlóság észlelése tehát az élő és emlékező sejt szintjén az oldalirányú leágazásokkal megoldható.
Ha bio-komputer modellemben a párhuzamosan futó, majd áttételek után a testbe kivetítetten egyesülő idegi parcellák képét az oldalirányú sejtműködésekkel és ezek parcellába szerveződésével kapcsolatba hozom, akkor a málnafogyasztásomra emlékező tanúsejtek nagy tömege alakul ki az első élmény-sorozat hatására. Ezek egymással és más sejtek halmazával szövevényes kapcsolatba kerülhetnek. Ígéretes ez az egyszerűsített elképzelés, mert bár szövevényes, szerkezete még áttekinthető.
Lényegi az eltérése az elektronikus komputer szoftver-hardver modelljétől. A mintázatfeldolgozás központjának centralizációs elképzelése helyett itt a teljes decentralizáció és ezek kombinációja uralkodik. Sok helyen a saját hírforrásaiktól izgalmi állapotba jövő, élő egységek „spontán beszélgetésbe kezdenek” a többi izgalmi állapotba kerülő egységgel.
Ez a „beszélgetés” önfenntartó módon a megélt folyamatot újrakonstruálja.
Az önfenntartó izgalmi állapot ha valamilyen központi jelre – például egy szemhéj lezárására, felnyitására, vagyis pislogásra – újraindul, akkor a felidézés során egy-egy rövid időre meg lehet figyelni az együtt változó idegi mintázatok egy csoportját, melyet a figyelem választott ki.
Ha ez a málnaszemre felfigyelő rabszolgasejt-csoport a testbe, a nyelvre kiküld egy mozgató jelet, és ez megváltoztatja a bejövő ingerek erősségét, íz-összetételét, akkor a málnaízegyüttes alkalmi összeköttetésbe kerül a nyelvmozgatásba küldött ingerrel és visszajelzésével. Beválás esetén ez a testen keresztül bezáruló hurokkal a tanúsejtek számára egy globális, valóságos élménnyé, és megismétlődésekor felismerhető élményfolyamattá válhat.

Nem kell, hogy ilyen, és ráadásul ilyen egyszerű legyen ez a folyamat a valóságban. Számomra ez csak egy gondolkodási modell, amelyik ebben a kiválasztott tekintetben hasonló eredményt produkálhat, mint amilyent testünk, agyunk együttese – és csak ennyiben több a semminél.
Egy-két évtizede a neuro-transzmitterek felismerésétől, kutatási eredményeitől hangos a tudomány-népszerűsítés is. Fontos események zajlanak le a sejtek szinapszisain: bizonyos anyagok kibocsátása és a környező sejt általi befogadása létrehozhat, vagy gátolhat folyamatokat. Számunkra bonyolult, de a valóságban fontos részletek. Gondolkodásomban keresztüllépek rajta, és beérem azzal az egyszerűsítéssel, hogy az élő sejt biokémiája, mint egy fekete doboz, az ilyesféle életjelenségek lefolytatására képes kell, hogy legyen.
Ha már az élő, decentralizált, elektrolitikus bio-komputer elképzelésének ezt az első lépését megtettük, lépjünk egyet abba az irányba is, ami az agykéreg kitüntetett felületeinek analógiája felé mutat.
A párhuzamos neuronparcellák és a tüzelésüktől izgalomba jövő, keresztirányú kapcsolódások mellé képzeljünk el egy bármit bármivel összekapcsolni képes harmadik kapcsolódó területet, és legyen ezen a szférán a spontán és a szándékos figyelem és az akarat az úr. Ő a málna ízét egy tetszőleges másik terület izgalombahozásával vagy gátlásával – valamilyen cselekvéssel – öszsze tudja kapcsolni, másrészt észlelni tudja az egyidőben vagy egymást követően izgalomba jövő területeket.
Ha ilyen bio-komputere lenne születésekor élőlénymodellünknek, képes lenne-e tapasztalatai alapján tudattal, emlékezettel, szándékokkal rendelkezni?
Mióta beköltözött képzeletembe ez a sejtés, majd kitisztult az itt érzékeltetett elképzeléssé, azóta szinte minden lelki-testi teljesítményünk ebben a modellben számomra elképzelhető és értelmezhető.
Nem aggódom már, hogy Szimu megtanul-e majd beszélni, ha a következőkben a nyelv és a képzelet kapcsolatát sikerül megtalálnia. Írni és olvasni is fog, ha ezeket az aktivitásokat a belső beszédhez kapcsoljuk.
Amiatt sem aggódom, hogy a felnőtt Szimu, mint gondolati modell a moziból kisírt szemmel jön-e majd ki, mivel a képzelet tartalmai összefüggésben vannak az érzelmi állapotot meghatározó hormonális működéssel, és a sírásnak hormont ürítő folyamatával is.

Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább egy másik fejezetre