Gesztikuláció

Gesztikulálás nélkül talán nem is lehet olaszul beszélni. És angolul, németül, magyarul? Hogy nem olyan nagyívű a gesztikulációnk, attól még mi is tesszük. A született vakok is gesztikulálnak beszéd közben, állítják a velük foglalkozók. Néha esetlenebbül teszik, minthogy nem kaptak hozzá másoktól mintát, és sajátjukról sem kapnak vizuális visszajelzéseket.
Kinek gesztikulálunk?
Másoknak vagy önmagunknak? Szerintem csakis önmagunknak.

Miként gesztikulálunk?
Több, mint egy évtizede tudatosan figyelem a legkülönbözőbb nemzetiségek szabad beszédét a televízióban. Sajnos, ritkán mutatták a kezet és a fejet is együtt beszéd közben, de a megfigyeléseim szerint nincs kivétel: mindenki gesztikulál.

Beszélgettem erről olyanokkal is, akik nem voltak tudatában ennek, és nagyon határozottan állították magukról, hogy ők nem teszik. Miközben beszédüket figyelmesen hallgattam, tükörképként magamra vettem fejük, kezük mozgását. Nem telt bele egy perc, hogy elnevessék magukat. Aki megfigyelt emberi beszédet, vajon hogyan juthatott arra a következtetésre, hogy beszédünk tagolt lenne?

Az élő beszéd alig-alig megszakított, egybefüggő hangfolyam, melyet a mássalhangzók dobolása pattogóssá tesz, és a magánhangzók váltakozása színez. A fej, a mimika, a kéz mozgatása tagolja beszédünk hangfolyamát, és nyomatékosítja beszédünk ritmusát, hanglejtését, hangsúlyait.
Azt hiszem, fiatal humánetológus, pszicho- és neurolingvista kutatók számára doktori kutatási témabánya lehetne ez. Ezek a spontán, tudattalan, komplex megnyilvánulások ablakot nyithatnak agyunk, képzeletünk működésének és nyelvi megnyilatkozásaink természetes egységeinek – kvantumainak – megismeréséhez.
A beszéd közbeni ö-zés, önismétlés, a töltelékszavak és egyéb, űrkitöltő beszúrások mutatják, hogy a szóbeli fogalmazásnak melyek a természetes egységei, határai. A hezitálás, kifejezés keresés is agy– test együttműködésünkről árulkodik.

Többet is megtudhatnánk, ha a beszéd közbeni pislogást is bevonnák a vizsgálatba.

Nézzünk farkasszemet a pislogással!

Ki ne ismerné a pislogás okának közkeletű magyarázatát?
A szemgolyó felszínének nedvesítéséről, a pupilla tisztításáról, szemünknek por, repülő rovarok, stb. elleni védelméről szólnak ezek a tanok. Talán az általános iskolában hallhattuk ezt, amikor még erősen hajlottunk arra, hogy a felnőttek közléseit készpénznek vegyük.

Az egykor hő-, és anyagátadással foglalkozó mérnök számára a szemgolyó rendszeres nedvesítésére vonatkozó elképzelés könnyű préda. Pislognak-e az emberek a szaunában a közel 100%-os páratartalom és magas léghőmérséklet mellett?
Nyilván igen, pedig ott aztán minden kellhet, csak nem a szem nedvesítése.

A könny azonban nem víz. Összetevői között akad baktériumölő tulajdonságú is. Talán a szemgyulladás megelőzése felé több okkal kereskedhetnénk.

Kreatív munkámban mint kutyát a szimata, engem megérzéseim, intuícióim vezettek a járatlan utakon, és többnyire nyugodtan rábízhattam magam. Nem volt még erősebb sejtésem, mint az, hogy a pislogás körüli hiedelmekben hiba kell, hogy legyen. Valami ki nem kutatott jelenség áll pislogásunk hátterében. Azt sejtem, hogy agyunk működési egységeinek határát, érzékelésünk, vagy képzeletünk számítási folyamatainak nullázását végezzük közben.

Figyeltem egyszer Pege Aladár jazz-improvizálását a televízióban.
Hosszú, véget nem érő, egyetlen zenei gondolatot jártak ujjai a bőgőn, miközben furcsa, üveges tekintettel nézett maga elé a semmibe. Nem szakíthatta meg játékát, nem nullázhatta le közben agyát – egy szempillantásra sem.
Erőltethetjük szemünk nyitvatartását, de tüsszentéskor semmire se megyünk vele. Akkor bármennyire is próbálok ellenállni, csukódik a szemem. Jó tudni erről az autóvezetőknek, és kiélezett forgalmi helyzetben halasztani kell a halaszthatatlan tüsszentést is.
Ha ujjunk begyét behunyt szemünk felső szempillájára helyezzük, kitapinthatjuk azt az izomrángást, mellyel még behunyt szemmel is pislogunk.

Behunyt szemmel már mégsem nedvesítgetjük ilyen sűrűséggel, ilyen kényszeresen szemgolyónkat. Ám rajtakapjuk magunkat, ha képzeleti tartalmaink változását és a szemizom rángásában valami egyidejűséget kifigyelünk.
Vajon elalvás előtt, félálomban abbamarad-e ez az izomrángás?
Az enyém nem. Nem tudhatom, hogy a mélyülő alvás közben mi történik vele, de nem csodálkoznék, ha ez az izom is pihenőt kapna.A beszéd gesztikulációval való akaratlan tagolása – csakúgy, mint a pislogás és a szöveg jelentés között megsejtett összefüggés – számomra már magától értetődő bizonyosság. Tévednék benne? Lehet, de nagyot csalódnék magamban. Szerintem érdemes lenne hazugságvizsgálat közben a pislogást is regisztrálni. Hasznos információ-forrás is lehetne.

Jó reflexű bokszolónak felvetettem, hogy az ütésidőzítéshez figyelje ki ellenfele pislogásának ciklikusságát. Nemrég rákérdeztem, és kiderült, hogy bár nehéz dolog boksz közben erre is figyelni, de amikor sikerült, akkor bevitt ütés lett az eredmény. Külön edzést is feltalált rá. A másik pislogásakor rendre csak annyit mond magában: „bumm”.

Politikust figyelek a televízióban. Szorongatott helyzetében egyik féloldalasan megemelt szemöldökkel, minden szavára ügyelve beszél, és nem pislog. Zavaró, egyben meglepő. Másvalaki szinte megállás nélkül pislog.
Nem tudom, miként függ össze a szemöldökemelés és a pislogás és nem tudom, hogy a szapora pislogás az idegesítőbb, vagy a pislogásmentesség. Csak gyanítom, hogy mindkettő az imitációs kényszerünk miatt idegesítő.

Gyerekkoromban dühítő–meglepő élmény volt a farkasszemet nézés.

Kezdetben mindig vesztettem. Pislogás és nevetés nélkül kell egymás szemébe néznünk, és amikor most az elmosolyodás elkerülésére gondolok, mosolyra húzódik a szám. Ennyi rendben is lenne, de mi van a pislogással?
Farkasszemet nézésben meredt szemmel kell egymás szemébe bámulni! Lehet hogy mindegy, mi az az állandó tárgy, aminek bámulására kényszerítjük magunkat? Hipnotizőr azt mondja, nézzük a fénylő pontot! Meditációhoz bámulhatunk egy imbolygó gyertyalángot. Egyazon agyi parcellát ingereljük a semmivel.
Amikor farkasszemezéskor társunk szemét figyeljük, halálra fárasztjuk „rabszolgasejtjeinket”, de ami a fő: nem engedjük meg magunknak az agyi folyamataink feltételezésem szerinti „nullázását”. Nem csodálnám, ha az idegsejtek összeesésük helyett inkább transzba ejtenének bennünket. Eddig rendben. Csak tudnám, hogy miért kell a farkasszemet néző gyerekeknek játékuk közepette kínjukban felnevetniük. Persze az egész még rivalizálás is.
Keményebb dió lehet, ha az állatok pislogására is odafigyelünk egyszer. Etológusok értik pl. a kutya „beszédét”. Tulajdonképpen miért is farkasszemet nézés a játék-kísérletezés neve? Talán a farkasok – és a kutyák – nem pislognának? Majmok egyike-másika nem teszi. Mi igen.
Rajzfilmesek tudják, hogy a pislogás nélküli szereplő nem emberszerű. Így aztán mindegy, milyen állatot szerepeltetnek, ha az állat beszél a filmben, meg-megemeli szemöldökét, ráncolja homlokát és okosan pislog is. Okosan?
„A szem a lélek tükre” – tartja a mondás.
Meg kellene tudni, hogy mi foncsorozza ezt a tükröt, és aki beletekint, mitől látja benne lelkünket. Talán a megfigyelő imitációs kényszere viszi át sajátmagára azt, ami lejátszódik a megfigyelt másik emberben?
Mi játszódik le bennünk, amikor szemöldökünket összevonjuk, vagy megemeljük, szemünket tágra nyitjuk vagy ellenkezőleg teszünk, hunyorítunk. A szem körüli izmok elárulják, hogy mosolyunk őszinte, vagy művi.
Szemünk rebbenése rejtegetni kívánt gondolatunkat teszi publikussá.
A tekintet iránya és az emlékezés közötti kapcsolatot már kutatták. Ilyesmire leltem a Neuro-lingvisztikai Programozás (NLP) könyveinek olvasása során. Úgy mondják, felfelé tekintve hangot, előre tekintve látványt, lefelé tekintve mozgást képzelünk. Balra a múltba, előre a jelenbe, jobbra a jövőbe tekintünk. Valóban, és mindig? A balkezesek is? Van még mit keresni és megfigyelni szem körüli izmaink és agyunk működése körül.