Élő – élettelen

Őrölt, porított békaszív

Altassuk el az élő békát. Vágjuk ki a szívét, és tegyük át egy megfelelő sóoldatba! – javasolja Szent-Györgyi Albert „Az élet lényegéről” szóló könyve elején. „A szív vidáman ver tovább, és észre sem veszi, hogy a békát levágtam róla.” A szív nélküli béka azután ébredezik, hátáról a hasára fordul és – elugrik. „Él-e még a béka, és él-e még ez a szív?” – kérdi Szent-Györgyi. Ugorjunk mi is egyet előre a Mester gondolatmenetében!
Azt írja: „A szívet most ledarálom, azután kivonatot készítek belőle. A kivonatot vékony sugárban vízbe fecskendezem, és az fonál alakban megmerevedik... Ehhez a fonalkához egy más szívkivonatot adok. Mit lát?” – kérdi Szent-Györgyi. A szálacska összehúzódik. „Jégszekrénybe tehetem, elővehetem és ugyanígy viselkedik.... Olyan szívkivonatot is csinálhatok, amelyik lélegzik és erjeszt. Ezeket az anyagokat az oldatból szétválaszthatom. Egy részüket por alakban megszárítom. Később megint feloldom, és ... Ismét megindul az összehúzódás, lélegzés, erjedés. Mit gondol, élnek ezek a porok?”
A szöveg párbeszédbe megy át. – „Kellemetleneket kérdez.” – „Azokat a porocskákat mesterségesen is elő tudná állítani?” – „Egyiket-másikat már igen... Elvileg előállíthatók. Béka nem is kell hozzá.” – Ha ilyen mesterségesen előállított „porocskákat pontosan ugyanúgy raknám össze, mint ahogy a békánál van, abból béka lenne? ... Mozogna, lélegezne?... Tehát élne is?”
„Élet – önmagában nincs. Élet van, csak nem lehet az anyagtól elválasztani. Az élet az anyagnak egy sajátsága, szerkezetének következménye. Olyan, mint a mosolygás. Nem választhatom el az ajkaktól....” írta fél évszázaddal ezelőtt, 1946-ban dr. Szent-Györgyi Albert.

Tegyünk egy rövid gondolat-kitérőt a Halál felé! Életem fontos éve volt 1951. Ötödik elemista voltam. Nagyapámékat még nem telepítették ki kecskeméti házukból, az abban kialakított zeneiskolából. Egy évet náluk nevelkedtem. Ekkortájt nyílt ki előttem a világ. Karácsonyra beteljesült vágyam: kaptam egy használt biciklit. Tavaszodván nap mint nap átkerekeztem a nagykőrösi strandra.
Figyeltem az úszómestert, hogyan tanítja úszni fizető vendégeit. Akkor is autodidakta voltam, és hamar kipróbáltam, amit láttam. A kisvízből indultam, és úsztam, – és úsztam a „tudok úszni” boldogságában is – be, egyenesen a mélybe. Nem tartott soká. Ott lemerültem, de a lemerülésről, feljövetelről nem volt szó az oktatásban, csak a tempózásról...
Süllyedtem. Furcsa volt a hirtelen beállt csend. A besütő Nap ellenfényében az úszók törzsből, tempózó karokból, kalimpáló lábakból állnak a hullámzó vízben. Lábam elérte a medence fenekét. Lábujjhegyen tétován ácsorogtam. Nem volt annyi eszem, hogy leguggoljak, és elrugaszkodjam. Kezemmel legyezni kezdtem a vizet, és emelkedtem. A hajam, fejtetőm elérte a felszínt, de kiemelkedni nem tudtam. Újabb merülések, feljövetelek. Ingáztam, amíg tudtam, aztán feladtam. Furcsa, nyugalmas érzés. A kifárasztott hal érezhet így, amikor felfekszik a vízen, és nem küzd tovább...
Sokak gyűrűjében fejjel lefelé lógattak, dögönyöztek. Ennyi az emlékkép. Nem lett belőlem újsághír, és otthon sem dicsekedtem a történtekkel.

Életem elsősorban saját életérzésemre, éber életem tudatosságához kapcsolódik. Számomra az élet lényegi jellemzője valamiféle integritás. Mi lenne ez? Önnönmagam érzékelése, észlelése, vagyis a tudatom működése és létem irányítása. Döntés döntés hátán, pillanatról pillanatra. És mindebben egyfajta törekvés – intencionalitás –, ahogy a filozófusok emlegetik... Szabadságunk az élet lényege, a döntéshozatal szabadsága. Döntéseink legtöbbjének és döntési folyamatainknak nem is vagyunk tudatában. Az élet ennél persze több, és általánosabb. A mikrobák, növények, gombák élete is élet, csak távol áll az enyémtől. Eddig a kitérő.

Azt hiszem, hogy a szívről levágott és elugró béka valóban élőlény, és él.
A kivágott szív élő ugyan, de csak egy „bontásból származó élő szerelési egység” szememben, és nem Élőlény.

Békabontásból származó, preparált combbal már több, mint 200 évvel ezelőtt kísérletezett Luigi Galvani is, amikor dörzselektromos gépből vett elektromos fluidummal ingerelte a combideget. A comb ennek hatására hol összehúzódott, hol pedig nem. A kísérletsorozat eredeti leírása izgalmas krimivel felér. „Olyan könnyen becsapja magát az ember a kísérletezés során, és olyan könnyen elhiszi, hogy azt látja, amit látni szeretne.”
Ezt mással szerzett tapasztalataim alapján magam is tanúsíthatom.

Az ébredező, hasára forduló és elugró béka körül azonban valami nincs rendben. Azt hiszem, hogy a doktor úr a kísérletben spórolt az altató injekcióval, és gyorsan operált. A béka hamarabb felébredhetett, mint amennyi idő alatt az oxigénellátás nélkül maradó békaagyban beáll az agyhalál. Egyéb, bontásból származó, élő szerelési egységek tárolhatók, élő jellegük hosszabb időn át meg is őrizhető, alkalmas kapcsolással sokféleképpen fel is használható – játszom a gondolattal. Vajon az Ember, és a hozzá hasonló élőlények kapcsolási rajzát meg lehet-e már ismerni? Talán a könyvtárba kellene bemenni érte, de amilyen engem érdekel, olyan rajz ott nincs.

Gyerekkoromban születés- és névnap táján szüleim kifürkészték, hogy mire vágyom. Mikulás és karácsony táján diktált levélben küldhettem el kívánságaimat a címzettnek, és volt, amit reggelre, az ablakba tett cipőbe a Mikulás meg is hozott, vagy a fenyőfa alá csempészte a Jézuska. Egy levél kellett hozzá és némi szülői álságosság. Furcsának találtam az eljárást, de részt vettem benne. A levél talán azért fontos, mert komolyabban át kell gondolnom, hogy mit is szeretnék.
„Az emberi játszmák” című könyv szerzőjének, Eric Berne-nek zseniális felismerése, hogy a gyermeki, a felnőtti és a szülői személyiségünk megfér bennünk, és társas viselkedésünkben hol egyikkel, hol másikkal veszünk részt. Gyermeki énem most újra eljátszadozott a levélírásos módszerrel. A felnőtt átgondolta közben, hogy miféle kapcsolási rajzot szeretnék. Íme:

Kedves Mikulás bácsi!

Régen írtam neked. Utolsó levelemet úgy 55 éve. Látod, csipp-csupp ügyekkel nem zargattalak, de most szeretnék egy nagyon egyszerű kapcsolási sémát, amolyan blokksémát kapni magunkról, az emlősökről, az emberről. Szeretném összefüggéseiben látni a szervezet munkamegosztását, a sejtet, az agyat, a test többi részét. Kellene hozzá valami modell az agyról és az agy–test kapcsolatról.
Tudod, ha veszek egy új autót, azon is megmutatják a főbb egységeket. Van működési és kezelési leírás, van ügyfélszolgálati iroda és szerviz is hozzá. Viszont pl. a kanárihoz nincs. Hát ilyesmi miatt fordulok Hozzád.
Egy nagyon leegyszerűsített, áttekinthető kapcsolási rajzzal beérném. Ne legyen túl bonyolult, sem túl részletgazdag, mert azt nem érteném meg. Persze legyen azért rajta a Start és Stop, a Pause, a Standby gomb, és a Hibernálás kapcsolója se hiányozzék. Jó lenne, ha a Relaxálás, a Meditáció, a Transz vagy éppen az Ájulás és a Kóma állapotok ki-be kapcsolóit is láthatnám.
Az anyagcsere folyamatokat ne részletezzük. Elég ezt egy egyszerű „fekete dobozként” feltüntetni a sémán. Szerepeljenek viszont az érzékszerveink, az izomrendszerünk a mozgató mechanizmusaival együtt.
Az immunrendszer nem érdekel, de az idegi és a belső elválasztású – endokrin – mirigyek és fontosabb termékei hozzátartoznak az élőlény globális működéséhez. A hangulati-érzelmi élet eme fő egységeit ne hagyd ki, ha lehet. Add hozzá a lehető legnagyobb leegyszerűsítéssel az agyon belüli és kívüli elektromos hálózatokat, és a vér- illetve a nyirokkeringési hálózatokban lévő szabályozási mechanizmusokat, amelyek éberségünket, kedélyünket, érzéseinket befolyásolják.
Jó lenne, ha az agy nagy egységei – tudod, a gerincagy, az agytörzs, a kisagy és a nagyagy a két-két féltekéjével –, és ezek egymással való csatlakozásaikkal szerepelnének, persze az elkülönítési szempontjaikról árulkodó, fő funkcióikkal együtt.
Lássam az alvás és az ébrenlét üzemmód-kapcsolóját is! Jó lenne bejelölni a Tudat-hoz tartozó rendszert és a Tudattalan-t. A számomra leges-legfontosabb most az ember külvilágba irányuló képzelet rendszere, és „ha már lúd, legyen kövér!”-alapon lássuk a belvilágra irányulót is. Kellene a figyelem mibenléte és a figyelmet irányító, befolyásoló egységek kapcsolása. Ha van biológiai óra, és időérzékelő szerkezetünk, akkor az is nagyon érdekel..., de nem folytatom. Hozz, légy szíves, amilyent tudsz, csak egyről ne feledkezz meg: a génállományról!

Tudod, vannak, akik úgy tartják, hogy amit keresek, azt a génállományba mind beleírta a természet. Ráadásul csak 4 betűfajtát használt hozzá miniatürizált levelében. Nem túl hosszú az egész. Korábban azt mondták, több, mint százezer, de mostanra kiderült, hogy csak úgy 30-35 ezer gén-leütésből áll, és alig valamivel hosszabb 2-3 m-nél.
Tudod, Mikulás bácsi, ha ezek a gének irányítanak mindent, akkor kérlek, mutasd meg nekem, hogy miként! És ha kérhetek még valamit, hát azt is szeretném megtudni, hogy hol helyezkedik el és mit befolyásol az ÉletTapasztalat. És ugye tudod azt is, hogy miként?

Ha nem félnék, hogy sokallod, folytatnám a listámat, de – szerény és kisigényű vagyok. Legyen most csak ennyi, amit kérek.
2002. december 4-én
Gyurka

Ui.: Ha azon múlik a dolog, hogy sok a dolgod, ez ne legyen akadály! Válaszodat e-mail címemre is eljuttathatod.

Köztes-szó férfi olvasóknak – Szimu kilétéről

Ha előszó és utószó lehet könyvekben, miért ne lehetne köztes-szó is? Úgy döntöttem, hogy kell ide egy, mégpedig férfi olvasóknak szóló. Ők ugyanis olvasás közben megállás nélkül a „Hová vezet ez?”-kérdést forgatják magukban, míg a nők a „Hol vagyunk?”-nak adják át magukat. Hogy a férfiak kedvéért intézzük el itt a „Mivégett mindez?”-kérdést!
A Nap-kelte és Nap-nyugta kifejezésekhez is szorosan kapcsolódtak gondolati modellek, melyeknek pár száz évvel ezelőtti megváltoztatásához a közismert inkvizíciós történetek tapadtak.
Ugyanúgy van, amikor testünkről és pszichénkről, elménkről és lelkünkről, agyunkról és központjairól, szellemünkről és zsigereinkről, vagy memóriánkról beszélünk. Könnyű felismernünk a mögöttük meghúzódó gondolati modellt. Ezekben is hasonló változásokra számíthatunk a közeli jövőben, – legalábbis jónéhány tudományos eredmény ezt sejteti.
A neurológia mostanában forgatja fel világképünket a test és a szellem elkülönülése és működése tekintetében. Azt állítja, hogy az ún. karteziánusi felfogás tarthatatlan ... – de erről majd később!
Hogy magáról a gondolkozásunkról, a tanulásunkról, a nyelvhasználatunkról előítélet-mentesen gondolkozhassunk, tiszta fehér lapra, a semmiből felépített modellre van szerintem szükségünk.
Oly sok ugyanis a szellemi tevékenységünkkel kapcsolatos, egymásnak feszülő elmélet, hogy jobb az egészet elkerülni. Folyók hordalékából homokszemek milliárdjait tekintik át az aranymosók, míg közülük az aranyszemcsét kiszemezgetik. Az ilyesmiből elegem van.
Ha a Mikulás sem segít, próbáljuk meg az élet egyszerű tényeiből összerakni viselkedésünk egy leegyszerűsített, de a valóság számos elemét jól megközelítő modelljét. A viselkedés leképezésére Szimulátor kell.
Szent-Györgyi-féle bontott, de élő szerelési egységekből, szervekből képzeletünkben építsünk össze egy cselekvőképes testet, lássuk el érzékszervekkel és kapcsoljuk össze egy bio-komputerrel úgy, hogy élőlény-szimulátorunk viselkedjék ember módjára anélkül, hogy ehhez az emberi génállománnyal rendelkeznék. A feladat egyszerűsítése, hogy Szimulátorunknak nem kell valamennyi életjelenségünket produkálnia. Nem kell a baktériumokkal, vírusokkal megküzdenie, nem kell az egészségéért, növekedéséért semmit tennie, anyagcserét folytatnia.
Alkalmat teremt számunkra, hogy átgondoljuk működését, és így a mi működésünket is. Alkossunk tehát emberszimulátort! – gondolati szinten. Határozzuk meg, majd leltározzuk fel azokat a tulajdonságokat, amellyel rendelkeznie kell, hogy viselkedése, kreativitása, érzelmi élete, képzeletvilága, fejlődő-képessége a miénkhez hasonló legyen. Szimulátorunk ne tudjon többet világrajöttekor, mint az újszülött embergyerek. Növekedjék fel hozzánk hasonlóan emberi kultúrában, emberi társadalomban, és felnőtt korára egy romantikus film megtekintése után – hozzánk hasonlóan –, kisírt szemmel lépjen ki a moziból. Erről szól, ehhez akar adalékokat szolgáltatni ez a könyv.
A feladatot nem kell rögtön a Szimulátor kivitelezési tervével kezdeni. Elég, ha csak egy tanulmánytervet készítünk. Ehhez személyes emlékeim közül néhányat továbbra is beleszövök a gondolatmenetbe, ám nem azért, mert rólam szólnak, hanem mert hasonló események és érzések együttesén kell átesnie szimulátorunknak is fejlődése folyamán. Látják, máris úgy beszélek róla, mint egy személyről. Ha így van, akkor jó lenne neki valami barátságos becenevet adni.
Legyen a neve: Szimu.
Szimu sem tudhat többet megszületésekor, mint én tudtam egykor. Szimunak is meg kell tanulnia kapaszkodva, majd kapaszkodás nélkül járni, hintázni, fogócskázni, és meg kell tanulnia beszélni. Ha iskolába kerül, meg kell tanulnia az írás-olvasást, az egyszeregyet. Olvasni fog, sportolni, moziba, színházba járni, focimeccset nézni, és idegen nyelvet is tanulni.
Szimu konformista lesz, de nem mindenben.
Szimunak is kell, hogy szokásai és rutinszerű tevékenységei legyenek, melyeket odafigyelés nélkül végez. Szimu tud majd figyelni, spekulálni, de nem akármeddig. Szimu tudjon elfáradni, kimerülni, és tudjon aludni. Kell is neki minden nap aludnia. Szimu emlékezik, és naprakész ismeretei vannak önmagáról, környezetéről, a világról. Szimu egy egyszerűsített ember-modell kell, hogy legyen, aki érzékszervekkel, testtel és egy bio-komputerrel rendelkezik, de az emberi genetikai állománnyal nem. A rögtön megválaszolandó kérdés, hogy agya helyett miért is bio-komputere legyen, és csak aztán jöhet a kérdés, hogy milyen is legyen mindehhez a bio-komputere?
A bio-komputerbe szeretném beleképzelni azt a lényeget, azokat a közös, általános jellemzőket, amelyek mindannyiunkat, és más, központi idegrendszerrel rendelkező élőlényeket jellemezhet. Bio-komputereinkben sokkal több a közös, mint ami a fajok és egyedek biokomputerei között a különbség kifejlett korunkra. Ezek a különbségek választanak el bennünket, és tesznek egyedivé. Érdekes megközelítés figyelmünket a különbségekre kiélezni, ám kereshetjük a közös jellegzetességeket is. Az acélgolyó és a pihetoll olyan közös jellemzőit is jó meglátni, amitől tömegük egy adott gravitációs erőtérre egyformán reagál. Zuhanásuk között légüres térben, lebegésük között a súlytalanság állapotában ugyanis nincs különbség.
Ha jó bio-komputert találunk ki Szimunak, akkor ő is élvezi majd a zenét, a verset, ő is szeret táncolni, dolgozni, és lehet, hogy 14 évesen szociálpszichológiai okból Ő is rászokik a dohányzásra, majd számos leszokási kísérlet után 34 évesen abbahagyja azt – akárcsak én. Milyen legyen ehhez a bio-komputer, és milyen legyen operációs rendszere, induló szoftvere?

Saját magunk jobb megértéséhez, képességeink jobb kihasználásához, okosabb tanulási és tanítási „technológiához” vezethet, ha képességeink globális együttesében próbáljuk jobban megismerni magunkat, ha leltárba veszszük, milyen képesség-együttesekkel kell rendelkeznünk mindehhez.
Kézenfekvő számomra, hogy az ujjam megvágásáról szóló vagy hasonló történetekből, személyes emlékeimből általánosítással keresgéljem Szimu számára a bejárandó utat, bio-komputere számára a működési követelményeket. Unalmas lenne erre minden egyes anekdotánál utalni. Valójában erre megy ki minden történetem, minden játék.

Vissza a tartalomjegyzékhez Tovább egy másik fejezetre