Csányi Vilmos

Guríts el egy hógolyót…, és figyeld a lavinát!

Az én generációm legtöbb tagja felnôtt korában kezdett valamilyen nyelvet, rendszerint angolt tanulni – változó sikerrel. Réges-régen, már a Columbia Egyetem hathetes utóképzô nyelvtanfolyamán is túlesvén, ott álltunk Tibor barátommal Boston legnagyobb áruházában, és a vásárlókat kedvesen eligazító hölgytôl azt szerettük volna megkérdezni, hogy merre is lehet ágyneműt találni. No most, az ágynemű szó a legtöbb nyelvkönyvbôl hiányzik, a mieinkben biztosan nem volt benne. Ezért a tükörfordítás módszerével kísérleteztünk (de mi a fene lehet az a „nemű”): „bed thing”…mikor ez nem hat: „white thing”. Szerencsétlen áldozatunknak karikára nyílt a szeme és elakadt a lélegzete, még ma is spekulálok, mire gondolhatott szegény. Hamarosan kis tömeg vett körül bennünket, csupa segítôkész hölgy, és versengtek a gondolatolvasásban. Végül Tibor nyert, amikor azt magyarázta, hogy olyan dolog, amelybe a párnákat öltöztetik. Ekkor végre valaki felsikoltott: „linen!” Hát igen … a „linen” – az a második emelet.

Sok évvel késôbb a nyelv keletkezésével és evolúciójával kezdtem foglalkozni humánetológiai tanulmányaimhoz,
és lassan megértettem sok-sok nyelvi kudarcom okát.

Tanáraim egy képtelen elmélet alapján tanítottak. Ez valahogyan úgy szólt, hogy adva van a szabályok rendszere, a nyelvtan meg párezer szó. Ezeket gyorsan meg kell tanulni, és már ömlik is majd belôlem a sok helyesen elgondolt mondat jelen, múlt és jövô idôben, nem számítva a feltételes múltat és a befejezett jövôt …
Istenem, a nyelvet a gyerekek nem így tanulják, és mégis megtanulják alig egy év alatt. A gyerekek hólabda- módszerrel tanulnak. Megtanulják, hogy „add”, és ezzel, meg még néhány fontos szóval, mint csoki, víz, kifli szinte minden, az adott pillanatban fontos dolgot el tudnak érni: csokit, vizet, kiflit. Ez az a kicsi hólabda, amelyet elkezdenek gurítani. Remekül kiegészíti ezeket néhány név: mama, papa, baba; néhány mutatószó: ki, be, oda, ide, és már valóságos társalgást folytatnak. A hólabda fokozatosan hízik, mindig azok a szavak ragadnak rá, amelyekre éppen szükség van, amelyeknek ezért értelmük, jelentésük van. Labda, asztal, jár, megy, stb. Ebbôl a pár szóból már jól meg lehet élni. „Ide a labdát!”, „Mama ide”, „baba ki”, „baba oda megy” … hát ez a gyerek már beszél!
Ha jól megfigyeljük, hogy egy ilyen villámgyorsan tanuló baba miként is beszél, kiderül persze, hogy a dolog sokkal összetettebb. Amit a baba akar, az nem is a beszéd maga, hanem egy adott helyzetben valamilyen kívánatos akció lehetôségének a megteremtése. És ehhez mindenféle eszközt fel lehet használni, lehet mutogatni, bólogatni, szavakkal dirigálni. Valamiféle „szociális megértésrôl” van itt szó. A baba állandóan figyeli környezetét. Már pontosan tudja, hogy mit kaphat ettôl a környezettôl, és a gyorsabb, hatékonyabb működtetés érdekében hajlandó szavakat, szavak kombinációit használni. A szavakból, akciókból, a tárgyak és helyzetek emlékképeibôl kialakul egy kapcsolathálózat, és a nyelvtudás tulajdonképpen ennek a hálózatnak a használata. Nincsenek itt elkülönült szabályok, csupán sokszor ismételt gyakorlat és az agynak az a képessége, hogy a hálózat egyes elemeit felhasználva a kívánságtól eljusson a kielégülést nyújtó akcióig. (Amit a nyelvészek nyelvtanként ismernek, az a nyelvészek által konstruált modell errôl az agyi működésrôl, nem maga a valóság.
Az emberiség sok tízezer évig beszélgetett nyelvtani ismeretek nélkül).
Az elme arra is képes, hogy a hálózatot folyamatosan kiegészítse új elemekkel. Ezt természetesen akkor tudja a leghatékonyabban megtenni, ha a hálózat új elemeit az új szavakat, az új megoldásokat, az új akciókat a már meglévô hálózathoz közvetlenül hozzáillesztheti. A hálózat úgy növekedik, mint egy hólabda, egyre sebesebben, egyre több helyen lehet új elemeket hozzákapcsolni. Egy idegen nyelvet már jól beszélôk tudják, hogy milyen gyorsan és hatékonyan tanul meg az ember valamit pusztán egy adott helyzet felismerésébôl. A „linen” szót nekem késôbb sohasem kellett megnéznem a szótárban.
Hogyan kell ezek alapján nyelvet tanítani?
Valószínűleg pontosan úgy, ahogy ezt Gyuri barátom teszi. Végy egy kevés szót meg egy élethelyzetet, és csinálj belôlük egy akció-szemantikai hálózatot!
Vagyis járd be az összes lehetséges utat, használd a szavakat változatosan, ne törôdj a nyelvtannal, csak azzal, hogy ami elhangzik, értelmes legyen. A többit bízd rá az elmére! Ha az elme tulajdonosának csak egy egészen pici hajlandósága van a tanulásra, akkor elegendô ismétlés után szép nagy hólabdája lesz, melyet csak gurítani kell tovább, és ragadnak rá a szavak, mondatok, akciók.
95. november

Tovább a következő cikkhez |Vissza a tartalomjegyzékhez